~HajMűvészet~

Régi mese, új történet.
Mi leszel ha nagy leszel?
Hangzik el a kérdés nap mint nap. Gyakrabban hallod amikor kicsi vagy, aztán valahogy elmúlik, felnősz és senki nem kérdezi meg.
Én sok minden akartam lenni már életemben.
Először űrhajós, aztán színésznő, volt hogy csak népszerű, aztán építész, világhírű gitáros, rendezvényszervező, közgazdász, üzletvezető, körmös, divattervező, aztán már tudtam hogy csak sikeres.
Ebből a listából elég sok mindennel foglalkoztam  (bár az űrben még nem jártam, ki tudja, az is lehet összejön), és még sem tudtam igazán mit is akarok az élettől. 25 évesen megkérdezték tőlem hogy végül is te mi leszel ha nagy leszel? És én erre a kérdésre nem tudtam a választ.
Leültem és számot vetettem az életemen, eszembe ötlött, hisz lassan lediplomázok, és akkor mi lesz? Sok év küzdelem után beülök egy irodába könyvelni? Tényleg ezt akarom? Erre a kérdésre nem tudtam a választ. Egyre viszont igen, vendéglátással foglalkozni NEM akarok. Mindig csak szükségből csináltam, elértem amit csak lehetett, üzletvezető lettem, és rájöttem hogy nem élvezem, csak csinálom.

Elgondolkoztam mi is tenne igazán boldoggá? Mivel érhetem el az álmaimat, hogy sikeres, elismert és híres ember legyek, mi az amit soha nem tudnak elvenni tőlem? És megszületett a válasz, azt amit a saját két kezemmel alkotok.
Itt már csak az volt a kérdés mit szeretnék alkotni? Mit tudok alkotni? Melyik szakmában szeretnék sikeres lenni, annyira hogy a gyerekorri önmagam is büszke legyen rám?
Ez a divat szakma. A mai napig el tudok tűnődni egy művészien megalkotott megtervezett és elkészített táskán, egy pár csodaszép cipőn, egy csinosan felöltözött lányon.
Sétáltam a városban, és néztem az embereket.
Azon tűnődtem hogy mennyire mindegy az hogy valaki hogy van felöltözve ha a haja egyébként nem tükrözi az egyéniségét.
A fodrászat ma már egy olyan szintre jutott, hogy művészetként is tekinthetünk rá.

Mindig is foglalkoztam festéssel, vágással, frizura készítéssel  mosollyal tölt el a középiskolai tablónk, hisz egy hajat én vágtam és a szalagavatón öt kontyot is én készítettem.
Eszembe jutott egy régi mese, általános iskolában mindig én fontam a lányoknak a haját, mert megvolt hozzá a kézügyességem, a sajátomat is magam készítettem. Akkor történt, hogy egy kedves osztálytársam azt mondta hogy én úgy is fodrász leszek, persze kézzel lábbal tiltakoztam ellene, mire nem feldobtunk egy fogadást, miszerint majd meglátjuk, és 10.000Ft volt a nyeremény. Ez nagyon megmaradt bennem, hisz akkor ez óriási pénz volt.

Elmondom miért is nem akartam én fodrász lenni, mert ahova én vidéken jártam, ott a fodrászat nagyjából az öreg nénik hajdauerolásából állt, és középiskolában a szakmunkás iskola derogált nekem.
Ahonnan én jöttem nem tudtam elképzelni hogy a fodrászat lehet művészet, a haj lehet divat, és a szakmában lehet világsikereket elérni, és nekem mindig is a művészet, a divat és a világsiker volt az álmom, és mindig azt a szakmát kerestem ahol ezt megvalósíthatom, anélkül, hogy az valójában milyen szakma is volt.

Körülnézem az interneten, és rátaláltam: Clips Akadémia. Stílusos, világhírű, sikeres iskola, ahol én is azzá válhatok. Imádom az órákat, iszom a tanáraim szavait, alkotok hétről hétre, és alig várom hogy újat tanulhassak. Én még sosem voltam ilyen helyen, ami ennyi izgalommal tölt el.

Úgyhogy töretlenül haladok előre, és azt érzem hogy vére megtaláltam azt, ami én vagyok.