~Ashley~

2011.10.01. Született a világ legkülönlegesebb kiskutyája, a szemem fénye Ashley.
Nem is volt minden olyan egyszerű mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, hisz nem született ő a legjobb helyre a világon.
Elmesélem a történetét onnan ahonnan én ismerem.

2011-ben egy hideg téli napon a Boráros téli villamosmegállóban megakadt a szeme barátnőmnek egy csöpp kis fekete gombócon, aki a sebesen közeledő villamos előtt feküdt a síneken.
Nem volt mást tenni kiszalad és felkapta, nehogy valami baja legyen. Hirtelen oda lépett egy fedél nélküli személy aki a magénak vallotta a remegő kis élőlényt. Bűzlött az alkohol szagtól. Az én barátnőm akinek a legnagyobb szíve van a világon, megsajnálta és nem adhatta vissza, annak a csúnya embernek a kiskutyát, hisz ha egyszer előfordult, hogy elvesztette, később nagyobb baja is lehet ha akkor épp nem lesz ott valaki aki segítsen neki.
Nem is kellett sokat győzködni az "embert", főleg 5000Ft elég meggyőző tud lenni, mint az kiderült.
Hazáig a sapkájában vitte a kis csöppséget, aki mint kiderült nagyon beteg. 
Férges volt, ami napokig jött belőle, ahol csak utat talált magának. Csergő doktor úr a 6. féregható után azt mondta vagy ez, vagy semmi. Ennél többet ő sem tud tenni.
De Ashley erős kislány, és küzdött az életéért, tudhatta hogy neki még dolga van az életben.
Napok alatt hatalmas volt a változás, egyre jobban lett és már -mint minden kis kutyagyerek- ő is eleven kislánnyá fejlődött.
Elmúlt a karácsony, közeledett a szilveszter.
Az ünnepek után én is tiszteletemet tettem a családnál, keresztanyaként ez kötelességem:)

Emma és Ashley

Egyből megakadt a szemem a kis fekete rosszaságon, aki megállás nélkül rohangált a lakásba fel s alá.

Barátnőm elmesélte hogy egy eget verően kis rossz kutya lett belőle, "biztos nem tudod megsimogatni, mert nem hagyja magát" mondta, hát egy próbát megér gondoltam, felvettem az ölembe, és azonnal megnyugodott. Bekucorodott ahogy ültem törökülésben a kanapén, bedugta a kis fejét a kezem alá, és már aludt is.
Nem tudtam hova lenni, elolvadt a szívem. Viccelve meg is jegyeztem, hogy "nem visszük haza?" mire nagy meglepetésemre azt a választ kaptam, hogy "vidd, mi úgy is már sokan vagyunk a két gyerkőc és Balu kutya..."
Na azt hiszem ezt mégsem gondoltam végig, én és egy kutya? A lakásban? Ki viszi le? Ki ad neki enni, ha én nem vagyok otthon? A kutyák büdösek, meg az udvarba valók, legalább is engem így neveltek. Mi lesz ha baja lesz? Vagy elrontok valamit? Mi lesz ha nem szeretem? De mit szólnak a szüleim? Biztos azt mondják nem vagyok normális. Mit szólnak a lakótársak? Kavargott bennem minden. Nem kell nekem kutya, nyugtatgattam magam, és hazaindultunk. 
Napokig nem tudtam aludni, valahogy nem hagyott nyugodni a gondolat, annyira megmelengettem a szívem az a kis rosszaság. Már több mint 3 hét telt el, és valahogy mindig szóba került. Vagy barátnőm hozta fel, vagy párom, vagy csak ültem a tv előtt és azon agyaltam most milyen jó lenne ha itt lenne velem.
Aztán egyik nap megtörtént. Párom megunta, elcibált egy kutya boltba, megvettük a szükséges dolgokat, én hazamentem, ő pedig elment Ashleyért.

Első este

Otthon ültem az ágyon, és még mindig hezitáltam. Aztán megérkeztek. Szebb volt mint amire emlékeztem. 

Megfürdettük, kapott vacsorát, és csináltunk neki fekhelyet a szobában, nagy nehezen sikerült lefektetni, és mi is elmentünk aludni.
Éjszaka arra keltem hogy kapaszkodik az ágy szélében és engem néz. Csóválja a kis görbe farkincáját, megörül nekem ahogy felébredtem, és felugrik az ágyra. Felmászik a mellkasomra, bedugja a kis fejét a nyakamhoz, sóhajt egyet, és már alszik is.
Össze szorult a szívem, megöleltem, adtam egy puszit a homlokára, tudtam hogy ő az én kutyám. 
Már mindketten tudtuk hogy összetartozunk.

Az első profilkép:)